Energiaközösségek

Vertesz energetika

Gondoljuk át együtt az energiához fűződő viszonyunkat, és fogjunk össze egy tisztább, fenntarthatóbb jövőért!

A VERTESZ az általa szállított eszközökkel, szoftverekkel és szolgáltatásokkal támogatja az energiaközösségek kialakítását.

Az energiaközösség, mint rendszer

A megújulóenergia-közösség olyan energiaközösség, amely megújuló energiaforrásból termel villamos energiát, ilyen villamos energiát fogyaszt, tárol vagy értékesít. Elsődleges célja, hogy tagjai vagy részvényesei, vagy a működési területük számára környezeti, gazdasági és szociális közösségi előnyöket biztosítson. Az energiaközösség részt vehet a megújuló forrás alapú energiatermelésben, energiaelosztásban, energiaellátásban, energiafogyasztásban, aggregálásban, energiatárolásban vagy az energiahatékonysági szolgáltatásokban, illetve az elektromos járművek feltöltésére irányuló szolgáltatásokban, továbbá egyéb energetikai szolgáltatásokat is nyújthat tagjai vagy részvényesei számára. Az energiaközösségben való részvétel önkéntes és nyitott részvételen alapul, és amelyet ténylegesen tagok vagy részvényesek irányítanak, akik lehetnek természetes személyek, kisvállalkozások, helyi hatóságok, ideértve az önkormányzatokat is.

Vertesz energetika

Az energiaközösség, mint közösségi tevékenység

Autonóm energikaözösség létrehozását tervezi? Szeretné, ha a közösség a saját irányelvei alapján megtermelné, tárolná, használná és eladná az energiáját?

Válasszon minket! Mi segítséget nyújtunk az energiaközösség létrehozásában.

Az energiaközösségek számára komplex megoldást kínálunk:

Flexibilitás (rugalmassági) platform kompatibilitást >>
  • EON FLEXON V4.4.1. platform kompatibilitás,
  • FLEXON Piactér Operátori felület kompatibilitás,
  • FLEXON Flexibilitási aukció eszközök bejelentkezési képessége,
  • FSP adatainak rögzítésének lehetősége,
  • FMP eszközök rögzítésének lehetősége,
  • EON FLEXON V4.4.1. kommunikációs csatorna, akkreditációs követelményeinek megfelelés
  • EON FLEXON V4.4.1. platform kompatibilitás,
  • FLEXON Piactér Operátori felület kompatibilitás,
  • FLEXON Flexibilitási aukció eszközök bejelentkezési képessége,
  • FSP adatainak rögzítésének lehetősége,
  • FMP eszközök rögzítésének lehetősége,
  • EON FLEXON V4.4.1. kommunikációs csatorna, akkreditációs követelményeinek megfelelés

Amit nyújtunk

Szolgáltatásainkkal segíteni tudjuk Önöket az energiaközösségek kialakításában.

Tanácsadás
Tervezés
Kivitelezés
Fejlett technológia
Biztonságos üzemeltetés

Magyarországon elsőként a VERTESZ Elektronika Kft. nyerte el a jogot, hogy az önkormányzattal karöltve részt vegyen energiaközösség kialakításában Bábolnán.

Részletek a gombra kattintva megtekinthetők:

Előnyök

Milyen előnyei vannak egy energiaközösségnek?

Jogszabályi háttér

VET 66/B §, 66/F §, 39/A §, 39/B §

Hogyan működik

Többet szeretne tudni? Ismerje meg az energiaközösségek működését!

Az energiaközösségek létrehozásának több fontos célja van. Az elsődleges szempont, hogy a kis- vagy középfeszültségű hálózatra csatlakozó termelő és fogyasztó egységek működését hatékonyan össze lehessen hangolni abból a célból, hogy a helyben (energiaközösségen belül) megtermelt villamos energiát helyben fogyasszuk el.

A vállalkozás kiemelt célja a villamosenergia hálózati ellátás biztonság növelése és a kibocsájtás csökkentés elősegítése a megosztott energetikai rendszerek megvalósításával. Célja továbbá, hogy tagjainak, vagy az energiaközösség létesítő okiratában megjelölt működési területen környezeti, gazdasági és szociális közösségi előnyöket biztosítson azáltal, hogy villamosenergia termelés, tárolás, fogyasztás, elosztói rugalmassági szolgáltatás nyújtása, villamosenergia-megosztás, aggregálás, a közúti közlekedésről szóló törvény szerinti elektromobilitás szolgáltatás nyújtása és elektromos töltőberendezés üzemeltetése tevékenységek közül legalább az egyiket végezze.

Energiaközösségek

Külföldi példák működő energiaközösségekről:

Ausztria
Portugália
Németország
Hollandia
Spanyolország

Éljen a lehetőséggel!

Kapja meg a legfrissebb híreket a magyarországi energiaközösségekről egyenesen a postaládájába.
Telefonszám:

+36 20 536 4256

Maradjunk kapcsolatban!

Csapatunk készséggel válaszol minden kérdésére.